II.

Kedves idegen a buszról!  

Kedves lány vagy fiú a buszról!  

Kedves világos vöröshaj a buszról!  

Kedves ismerősőm! 

Másodjára írok neked, és még be sem mutatkoztam, milyen jó, hogy nem küldtem el az előző levelet. Amúgy itt van most is nálam. 

Ágnes vagyok. Nem is emlékszem mióta... Természetesen, már több évtizede vagyok Ágnes. Nem változtattam rajta soha. Egy érdekesség rólam:  Olyan érzés, mintha most kaptam volna ezt a nevet. Mintha csak nem rég születtem volna. Tudom, hogy erre sokan panaszkodnak, telnek az évek, észre se vették, elszállt az idő. Itt most másról van szó, hidd el, egy úgymond, sejtelmes megérzésről. 

Lehet, hogy épp most ír meg valaki. Ezért vagyok bizonytalan, még nem döntötték el milyen leszek.  Egy-két leütés, egy szó, és talán már itt sem vagyok. Hova tartok? Melyek a legmélyebb vágyaim? Tudnom kéne a válaszokat... hogy miért nem, erre csak az lehet a magyarázat, hogy valaki most építgeti a jellememet képzeletben. Ezért érzem magam megformálatlannak. 

Ebben az egészben az lenne a jó, ha szólhatok az írónak hogy inkább ne tüntessen el. Megmondom neki mit szeretnék, milyen szeretnék lenni. Mindenképp fogok neki szólni arról, hogy intézze úgy az egyik fejezetben, hogy találkozzunk, és akkor oda tudom adni immár két levelemet. Nem muszáj az elején, lehet a végén is, addig meg csak irogatok a végtelenbe.

I.

 Képzeld el magad egy képzeletbeli helyen. Nem muszáj képzeletbelinek lennie. Lehet egy természetes hely is. Megvan? Akkor jó. Most a kezedbe adok egy esernyőt. Kinyitod, vagy csukva hagyod? Ha egy szűk helyre képzelted magad, akkor nehéz lesz kinyitni az esernyőt, akkor is ha nagyon szeretnéd. Ha mégis ki akarod nyitni, akkor azt javaslom hogy most képzeld át magad máshova. Mondjuk egy tágas térre. Vagy hagyd csukva az ernyőt. Végtére is nem esik az eső. Azt szeretnéd hogy essen? Jó, hát legyen, elkezdett esni. Ugye milyen jó hogy már az elején adtam egy esernyőt? Látod milyen előrelátó voltam?

Talán még soha nem találkoztunk, és máris gondoskodok rólad. Lehet hogy már láttuk egymást, mikor kisandítottál egy mellettem elhaladó busz ablakából. Nekem igazából rögtön megtetszett a hajad színe. Vörös volt de egyáltalán nem élénk, hanem olyan világos vöröses. Nem is emlékszem láttam-e valaha ilyen jó hajszínt. Azóta nem láttalak. Vagy nem vettelek észre. Azóta biztos átfestetted a hajad.  Mikor voltál utoljára fodrásznál? Nem azért mondom, én sem járok annyira gyakran, csak úgy eszembe jutott. Sosem volt vörös a hajad? Hát, akkor lehet, hogy csak elképzeltelek vörös hajjal, azzal a szép árnyalattal, és nagyon jól állt neked, ahogy ott a busz ablakában láttalak. 

Ha jobban belegondolok az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem is te voltál az. Ott fent a buszon. Hanem a legjobb barátnőd, vagy barátod. Hosszú hajat láttam, de férfi is lehet persze hosszúhajú. Engem nem zavar ha egy férfinek hosszú a haja. Téged? Vannak kellemetlen kérdések is, ez nem hiszem hogy az lenne. Szólj majd ha zavar. Ez egy ilyen régimódi ruhába öltözött ártatlan fajta kérdés. Amely egyáltalán nem szándékozik ártani, csak úgy lazán továbbgörgetni a beszélgetést. Ha azt kérdezném hogy:- Halad a szakdolgozatod? Az talán kellemetlen, már-már tolakodó is lehetne. Főleg ha nem akarsz róla beszélni, de hát ki tudja hogy érzékeny téma-e nálad a szakodolgozat írás. Lehet hogy épp most adtad le a doktori disszertációdat és szisszentettél fel egy kézműves sört hogy megünnepeld. Bármi előfordulhat, csak találgatok, végtére is nem ismerjük egymást. Ne haragudj az őszinteségemért, de ez nem csak rajtam múlt.

Ha csak egy kicsit félrefordítod a fejed, megláthattál volna engem onnan a buszablakból. Teljesen ismeretlenül is rögtön tudatosulhatott volna benned, hogy csak előre kell szaladnod a buszvezetőhöz és szólnod neki, hogy azonnal álljon meg, hiszen megláttad a legjobb barátodat. Még nem ismered, de az arca valahogy olyan... olyan... sokatmondó. Itt természetesen nem folytathatod tovább hiszen mindez pillanatok alatt zajlik le. A buszvezetőnek abban a szent másodpercben döntenie kell hogy leenged-e a buszról, vagy továbbhajt mondván: -Itt nincs megálló, nem tudok megállni. 

Lehet hogy mindez átfutott az agyadon és most már bánod hogy nem szálltál le. Esett az eső, más se szállt volna le. Ezentúl mindig két esernyőt fogok magammal vinni, hogy ha összetalálkoznánk, az egyiket kölcsön tudjam adni neked. Legközelebb szállj le, és akkor beszélgetünk. Addig csak levelet tudok küldeni, a végtelenbe.